1997-ben alakult ez a kanadai együttes, de végső felállásuk csak 2002-ben jött létre. Mint ahogy debütáló lemezük is Maybe One Day címmel. Ez meg is hozta az áttörést, hirtelen olyan nevekkel játszhattak együtt, mint a Goldfinger vagy akár a Sum 41. Így nagyon is adta magát a helyzet, hogy folytatni kell az elkezdett munkát. Ennek a gyümölcse lett a 2004-ben megjelent (és sajnos máig utolsó) Secondhand Opinions c. albumuk.
Ha egy mondatban kéne jellemezni, azt mondhatnám, hogy egy átlagos pop-punk/powerpop lemezről van szó, de ismerve, hogy ez a stílus mennyire elkorcsosodott az utóbbi években ( idegesítően magas hangú énekesek, túlzásba vitt szintetizátor effektek, unalmas, 1000x hallott középtempós refrének…) azt kell mondjam, hogy mindenképpen kiemelkedik a mezőnyből. A 12 szám mindegyike azt hozza amit ebben a stílusban elvárunk. 
Itt megelégszünk ha fülbemászó a dallam, és van kivel azonosítani a lyrics-et, egyáltalán nem hiányoznak a perces gitárszólók és a világrengető dalszövegek (annak megvannak a maga képviselői). Az ’Out Of Reach (too far gone)’-nal nyit a record, ami egy viszonylag gyorsabb szám, tulajdonképpen semmi extra, de a kicsit komorabb szövegvilág ellenére (The days are short, the nights are long / It's getting harder to live life this way / Everyday / No one to trust we’re all alone / Driving faster miles away from home / Too far gone) mégis egy feelgood érzéssel tölt el hallgatása. A következő két számról (Home, Call Out) ugyanezt tudnám elmondani, talán még annyit hozzá, hogy itt még jobban el lettek találva a refrének. Tehát nagyon jó az indítás, és még csak most következik a ’Days Go By’ c. track. Ez abszolút a lemez slágere, tipikus 100x visszapörgetős szám, házibuliba is kötelező darab. Ezt követi a ’So Close’, ami az ilyen lemezeken szinte kötelező jelleggel beékelt szép kis lassú nóta.
Itt megelégszünk ha fülbemászó a dallam, és van kivel azonosítani a lyrics-et, egyáltalán nem hiányoznak a perces gitárszólók és a világrengető dalszövegek (annak megvannak a maga képviselői). Az ’Out Of Reach (too far gone)’-nal nyit a record, ami egy viszonylag gyorsabb szám, tulajdonképpen semmi extra, de a kicsit komorabb szövegvilág ellenére (The days are short, the nights are long / It's getting harder to live life this way / Everyday / No one to trust we’re all alone / Driving faster miles away from home / Too far gone) mégis egy feelgood érzéssel tölt el hallgatása. A következő két számról (Home, Call Out) ugyanezt tudnám elmondani, talán még annyit hozzá, hogy itt még jobban el lettek találva a refrének. Tehát nagyon jó az indítás, és még csak most következik a ’Days Go By’ c. track. Ez abszolút a lemez slágere, tipikus 100x visszapörgetős szám, házibuliba is kötelező darab. Ezt követi a ’So Close’, ami az ilyen lemezeken szinte kötelező jelleggel beékelt szép kis lassú nóta.De nem kell aggódni, az album második fele ott folytatódik ahol a Days Go By-nál abbamaradt. Mindenképpen kiemelendő még a 8-as track (Never Say Goodbye) ami egy nagyon eltalált középtempós dal.( It's too late to open all the doors that you closed / It's too late to look back now / It's too late to say the words that you've been meaning / It's too late to look back now ). A ’Here With Me’ egy újabb slágergyanús szám, megnyerő refrénnel, tipikus ’missU’ szöveggel. A lemez zárása pedig (Things Will Never Be The Same) hasonló a kezdéshez (akár fel is lehetett volna cserélni a két számot), szép kis keretbe foglalja az album egészét. Összességében megy rá simán a 10/7! Sajnos a banda határozatlan ideig feloszlott, úgyhogy egy darabig maradnak a régi számok, de reméljük valamicore visszatérnek ők is, szüksége van a pop-punk-nak az ilyen együttesekre!
Utolsó kommentek