Pedig, ez bizony már a harmadik nagylemeze a svéd bandának, igaz ezeket nem túl nagy gyakorisággal adta ki (1999, 2005, 2010). Előző lemezükkel nagy sikereket értek el és két számuk világhírű is lett, a No Boundaries és a Side by Side. Ezek a számok, még inkább hardcore stílusúak voltak, és nem is csak maguk a számok, hanem az egész banda megjelenése is inkább ebbe az irányba ment el. 2010-re jó pár változáson átestek. Először is bekerültek a Warner kiadó égisze alá, ami külső és belső átalakulással járt.

Azonban ezek a változások nem váltak a zenekar kárára. Az, hogy milyen dizájnt raknak, egy bizonyos együttesre az igazat megvallva nem érdekel, bár kicsit megcsináltnak tűnnek a fotókon, főleg ahhoz képest, hogy már több mint 11 éve együtt vannak. A zenei hangzás is átalakult, jóval letisztultabb számok találhatóak rajta, mint az előző albumon. A hardcore-t is levetkőzték, és ez a lemez inkább már egy keményebb punkrock album.

Egy introval nyitnak, amit igazság szerint nem tudok hová tenni. Alapvetően is utálom az intrókat, hiszen az égvilágon semmi értelmük nincsen. Annyira azért nem rossz, a Side by Side dallama csendül fel benne, de én kihagytam volna. Ez után indul igazán be, és máris itt egy ütős szám a Closer, amiből csináltak egy korrekt kis imidzs-klipet:

És, ami talán a legjobb az egész albumban, hogy a lendület nem lanyhul egészen az utolsó számig. Aki veszi a fáradtságot és beszerzi, az nyugodtan számíthat erre a pörgésre (sőt még nagyobbra) végig. Helyenként a szövegek elég bugyuták, de nem is akarják kiszarni a spanyolviaszt és megmondani, hogy hogyan is élj. Érintenek különböző társadalmi problémákat, például, hogy szeressük családjainkat, de ezt sem ömlengős nyálas szöveggel és stílussal, hanem keményen, zúzósan.

Érdekes, hogy az album számomra leggyengébb és legjobb száma egymást követi. A 8.-ik szám a One Step Forwrad zeneileg teljesen okés, illik az albumba, de ez a „one step forward, two steps back” annyiszor és annyi helyen elhangzik, hogy már nagyon meguntam. Ellenben a következő a Salvation Generation piszok mód helyrehozza ezt a minimális kisiklást. Nekem nagyon bejön, iszonyat hangulatos, tombolós szám. Ezen hallatszik, hogy a srácok pontosan ismerik a H2O munkásságát, de ez egyáltalán nem zavaró, nagyon ütős muzsika. A H2O több számnál eszembe jutott, kicsit hasonlítanak hozzájuk, talán nem véletlenül, valamint azt sem tagadhatják le, hogy sok Pennywise-t és Lagwagont hallgattak hajdanán. A végén aztán egy kis Ignite párhuzam is megjelenik (ha már lesz egy pár közös koncert) és visszautalás az introra, hiszen az album záródala a Side by Side Part II. Ez az előző albumuk sikerszámának akusztikus verziója, melynek a végén svédül énekelnek, csakúgy, mint Téglási Zoli a Place Called Home-ban.

Mindezekre tekintettel és arra, hogy több mint három hét kellett ahhoz, hogy kihallgassam, bátran ajánlom mindenkinek ezt a kiváló lemezt.

Nano osztályzata: 10/8

ClickHereToBreakMyHeart osztályzata: 10/8